Nehéz feladat

A háború idején elrendelték több pékségnek Nišben, Bela Palanka-n és Piroton, hogy csak a hadseregnek süthetnek kenyeret. Így is lett.

A vezérkar megbeszélést tartott Nišben, hogyan szervezzék meg a kenyérszállítást a határra. Elővették Szerbia térképét, szétterítették és komor arccal elkezdték a fontos és komoly megbeszélést arról, hogy melyik legyen a legrövidebb út a kenyér kiszállításához. Hosszú és sokoldalú vizsgálat kezdődött, a tárgyalás során a legjobb megoldást keresték, a szállítási útvonal eldöntése egy egész napot igénybe vett. A nap végén behívták a trénkatonákat és kiadták a parancsot:

– Innen indultok, majd ezen a falun át, majd ezen is, és sorban mentek azokra a helyekre, amelyekre a kenyeret ki kell vinni.

– Erre nem lehet – mondja az egyik trénkatona – eddig a pontig lehet, de ettől tovább kecskeháton se lehet, hogy tudnánk akkor kocsikkal oda eljutni. Nyáron se lehet, most meg hófúvások vannak, és maga az ördög sem tud teherrel átjutni!

– Auuu! – kiáltottak fel az urak. – Most mit csináljunk. Kezdjünk bele egy új tervbe, egy új út keresésébe. Megtalálták. Megint behívják a trénkatonákat, elmagyarázzák nekik az új döntést, megint az egyik trénkatona:

– Erre se lehet!

– Az Isten szerelmére, miért?!

– Hegyes és köves a terep, itt még a macska se tudja magát átvonszolni!

Az urak újra elkezdtek kontárkodni a térképen, mire az egyik leskováci trénkatona szólásra jelentkezett. Igaz sokáig habozott, mert félt a katonai fegyelem megsértésének következményeitől, amely háborús viszonyok között azonnal a vesztét is okozhatta. Háború idején egy nem odavaló szóért, az embernek a fejét veszik. De az ember tétlenül mégsem nézheti, hogy ennyi ember vesződik a semmiért. A szíve fájdult bele, de megszólalt:

– Uraim, ha megengedik, tehetnék én is egy javaslatot?

– Beszélj az Istenért, beszélj! – kiáltottak fel kétségbeesetten.

– Arra gondoltam, nem lehetne ezeket a kenyereket vasúton elszállítani?

– Magától értetődik, hogy lehet! – kiáltott fel a legidősebb és kezével a homlokára csapott. – De mért nem ugattál már hamarabb, csak hallgattál, te szamár. Hát persze, hogy van vasutunk, mi meg egész nap csak vitatkozunk.

– Ej, uh! – kiáltottak a többiek. – Vasúton, magától értetődik, mi meg itt egész nap csak üres szalmát csépelünk.

És a végén így oldódott meg ez a fontos kérdés.

 

Kifejezetten a “Radoje Domanović” projekthez 2015-ben Neducza Szvetiszláv fordítása.

Ознаке:, , , , , , ,

About Домановић

https://domanovic.wordpress.com/about/

Оставите одговор

Попуните детаље испод или притисните на иконицу да бисте се пријавили:

WordPress.com лого

Коментаришет користећи свој WordPress.com налог. Одјавите се /  Промени )

Google photo

Коментаришет користећи свој Google налог. Одјавите се /  Промени )

Слика на Твитеру

Коментаришет користећи свој Twitter налог. Одјавите се /  Промени )

Фејсбукова фотографија

Коментаришет користећи свој Facebook налог. Одјавите се /  Промени )

Повезивање са %s

%d bloggers like this: